Hungarian Startup University Program

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (a továbbiakban: NKFI Hivatal) által, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával életre hívott Hungarian Startup University Program (a továbbiakban: HSUP vagy Program) Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusa. A program célja, hogy felkeltse az egyetemisták érdeklődését az innováció és a vállalkozói lét iránt és növelje az általuk indított innovatív vállalkozások számát. A Program fókuszában az innovációs szemléletmód elsajátíttatása és az innováció iránti érdeklődés felkeltése áll.  A Program megismerteti a fiatal generációval az innovációs ökoszisztéma felépítését és működését, továbbá lehetőséget kínál számukra a bekapcsolódásra. A HSUP-hoz kapcsolódó egyetemi kurzus keretében a hallgatók számos startup szektorban tevékenykedő szakértő bevonásával ismerhetik meg a megoldásközpontú gondolkodásmódot, így az Y és Z generáció innovációs környezetbe való bevonása a generációk összekötésével valósul meg, aminek eredményeként létrejön egy „innovációs generáció”.

A program kimenti követelményei:

  1. félév: 7 modulzáró vizsga és vállalkozási ötletet bemutató onepager
  2. félév: 5 modulzáró vizsga és vállalkozási ötlet előrehaladását bemutató MVP és előadás

A program menete

 Első félév

Az első félévben a hallgatók önállóan dolgoznak, követve a HSUP e-learning platformon közzétett, illetve az egyetemi tárgyfelelősöktől kapott instrukciókat.

A HSUP első féléve 7 modulból áll, amelyek az alábbi ismeretköröket fedik le:

  1. Mi az innováció? Mi az, hogy startup?
  2. Ötletvalidáció - honnan tudom, hogy elég jó az ötletem?
  3. Üzleti és pénzügyi tervezés
  4. Piacra lépési stratégiák
  5. A szellemi tulajdon védelme
  6. Befektetők világa
  7. Pitch - az ötlet bemutatása

A Program egyik legfontosabb célkitűzése, hogy felkeltse az érdeklődést az innováció és a startupok világa iránt, így nem követelmény, hogy a képzés kezdetekor a hallgató rendelkezzen vállalkozási ötlettel, ötlete a kurzus elvégzése alatt is születhet, vagy más HSUP hallgatók ötletéhez is csatlakozhat csapattagként.

Kimeneti követelmények

A 7 modulzáró vizsga sikeres teljesítése, illetve egy “one-pager” (innovatív ötletet megadott szempontok szerint, egy oldalban bemutató dokumentum) beküldése. A beküldött one-pagerekből az egyetem által kijelölt innovációs szakértői testület hirdet nyertest, előre megadott számú hallgatói ötletre.

 

Második félév

A program második félévében az ösztöndíjra jogosult hallgatók csapatban, mentoruk és egyetemük segítségével dolgoznak egy vállalkozási ötleten, míg a csapathoz nem csatlakozó hallgatók önállóan teljesítik a félévet az első félévhez hasonlóan.

A HSUP második féléve 5 modulból áll, amelyek az alábbi ismeretköröket fedik le:

  1. Csapatépítés és szerepek - csoport vagy csapat?
  2. Piacelemzés és piacra lépési stratégia
  3. Üzleti és pénzügyi tervezés, tőkebevonás
  4. Lean Startup módszertan és prototipizálás
  5. Pitch - az ötlet bemutatása

Előtanulmányi feltételek

A Program második félévére a HSUP első félévét sikeresen elvégző, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók jelentkezhetnek.

Kimeneti követelmények

Csapatban dolgozó, ösztöndíjas hallgatóknak:

  • az 5 modulzáró vizsga sikeres teljesítése;
  • a féléves csapatmunkát és az ötlet előrehaladását bemutató írásos összefoglaló, úgynevezett “progress report” elkészítése, amely kitér a tananyag gyakorlati feladatainak megoldásaira is.

Önállóan dolgozó hallgatóknak:

  • az öt modulzáró vizsga sikeres teljesítése